Adó 1% felajánlás információs portál

1990-ben alapította a Heim Pál Kórház a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány. Az eltelt közel 30 évben rengeteg orvosi műszerrel, épület rendbetétellel, felépítéssel segítette az Alapítvány a Kórházba kerülő gyerekek…

Kezdjük egy nagyon egyszerűen megfejthető találós kérdéssel. Önnek nem kerül semmibe, másnak létfontosságú lehet – mi az? Az Ön adójának egy százaléka. Magyarországon 1997 óta ajánlhatjuk fel adónk egy százalékát bizonyos szervezeteknek. A Horn-kormány nagy újítása volt kormányzásának negyedik évében, hogy lehetővé tette a célzott adózást, amely aztán az egyházaknak felajánlható 1%-kal tovább bővült (ma már a TAO-adó is a felajánlható adótípusok sorát gyarapítja).

Az első egy százalék

Az 1996-os törvény lényege, hogy az adót fizető állampolgárok a személyi jövedelemadójuk 1 százalékát civil szervezeteknek ajánlhatják fel. Bár az jelentéktelen összegnek tűnik, valójában évi sok milliárd forintról van szó. Pontos összeget soha nem tudhatunk, hiszen az ország gazdasági helyzetétől függ, hogy melyik évben mennyi a magánszemélyek és vállalkozók adóösszege – és legalább ilyen fontos tényező, hogy mennyi adóról rendelkeznek az adóbevallásukban. Sajnos még most sem értünk el oda, hogy az adózók 100%-a rendelkezne a szabadon felajánlható egy százalékról: az 1997-es bevezetés után pedig csak nagyon kevesek éltek ezzel a lehetőséggel. Szerencsére egyre többen töltik ki a rendelkező nyilatkozatot (2015-ben 3,6 milliárd forintról nyilatkoztak az adózók), de még így is 4-6 milliárd forint ragad a költségvetésben amiatt, hogy az adózók elfelejtik felajánlani az 1%-ot, netán nem pontosan töltik ki a rendelkezési nyilatkozatot. Utóbbi jelentheti azt, hogy nem jól adják meg pl. egy egyház technikai számát, vagy rosszul töltik ki a dokumentumot. Utóbbi még bosszantóbb, mint ha valaki ki sem tölti a papírt, hiszen az adózó vette a fáradságot, hogy nyilatkozzon az 1%-áról, majd egy banális technikai hiba miatt mégsem jut el a pénze a kiszemelt szervezethez.

Az 1+1 százalék, vagyis az egyházak támogatása

Az 1996-os törvény után egy évvel máris bővült a kedvezményezettek köre: 1998-tól ugyanis egyházak is kaphatnak az 1%-ból. Ez a jóindulatú rendelkezés nem kevés súrlódáshoz vezetett, amikor a kamu- és bizniszegyházak felszámolása került terítékre a parlamentben, hiszen az 1%-ok jelentette pénzügyi támogatás miatt mindenki azért kardoskodott, hogy egyház maradhasson. Az élelmesebbek addig alapítványok és egyházak név alatt is begyűjtötték az adóforintokat, az egyházak helyzetének regulázása után azonban a több mint 200 csoport közül csak a parlament döntése szerint "komolyabban vehetők" maradtak meg.

Mi lesz a pénzünk sorsa?

A felajánlott 1% soha nem kerül be a költségvetésbe, hanem az rögtön ahhoz a civil szervezethez vagy egyházhoz kerül, amelyiknek felajánlottuk. Fontos tudnivaló, hogy a felajánlások nincsenek előzetes engedélyhez kötve: ha egy szervezet nem szerepel a feketelistán, nyugodtan felajánlhatjuk nekik az 1 százalékunkat. A NAV értesíteni fogja a szervezetet, hogy utalnak neki adófelajánlást, ha egy adatlapon bizonyítja, hogy jogosult ilyenre. Amennyiben minden rendben van, a NAV elküldi a felajánlott egy százalékokat. Szintén fontos tudnivaló, hogy a felajánlásokkal a kedvezményezettek nem bánhatnak kedvük szerint: a NAV által kiadott dokumentumon be kell számolniuk arról, hogy mire költötték a pénzt. Működési költségre például a befolyt összeg maximum 30 százaléka mehet el. Ha a NAV mindent rendben talál, akkor a civil szervezet jól gazdálkodott a pénzzel. Ha valamilyen szabálytalanságot észlel az adóhatóság, akkor elképzelhető, hogy a teljes összeget visszafizettetik a kedvezményezett szervezettel.

Kinek adhatjuk?

Az egyik 1% sorsa meglehetősen egyszerű: bármely egyháznak felajánlható. 2016-ban 31 ilyen egyház van, köztük kisebbek, mint a magyarországi koptok egyháza, és természetesen a nagyobbak, mint a katolikus egyház vagy a baptisták. Különleges státuszt kapott az 1823-as technikai számmal rendelkező Nemzeti Tehetség Program, amely kiemelt költségvetési előirányzat, vagyis nem civil szervezet és nem is egyház, ennek ellenére – egyedüliként – mégis kaphat az adónk 1%-ából. A fenti két csoport mellett a kedvezményezettek körében bárki találhat olyan szervezetet, amelyet támogatásra méltónak tart. Több mint 24000 alapítvány, baráti kör, szervezet, egyesület várja a felajánlásokat – azonban mindenképpen érdemes a legfrissebb feketelistát is tanulmányozni, ugyanis 1000-nél is több olyan egyesület, sportkör, alapítvány, társaság stb. van Magyarországon, amely valamilyen oknál fogva nem kaphat felajánlást. Ennek oka lehet, hogy az egyesült megszűnt, végelszámolás alatt van, törlés alatt van, vagy egyszerűen törvénytelen működése miatt bünteti őket az adóhatóság. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a felajánlások listáját a Heim Pál Gyermekkórház, a Gyermekrák Alapítvány és a Rex Kutyaotthon vezeti. Ez a három szervezet évente 300 millió forint körüli összeget kap az adónkból. A nagyok mellett számtalan olyan szervezet van, amely még 100 forintot sem kap a felajánlásokból.

Hogyan kell felajánlani?

A felajánlás végtelenül egyszerű. Ha valaki számítógépen tölti ki és interneten adja be a bevallását, mindössze annyit kell tennie, hogy beírja a megfelelő rovatba, hogy mely szervezetét szeretné támogatni. Ugyanez a helyzet az egyházi 1%-kal is. Mivel interneten küldjük be a bevallást, biztos, hogy az aláírás sem fog lemaradni róla. Ha valaki papíron küldi be az adóbevallását, fontos, hogy olvashatóan írjon és pontosan adja meg az adatokat. Szerencsére utólagos felajánlásra is van lehetőség, de jobb egyszerre letudni a felajánlást. A rendelkező nyilatkozat három részből áll. Először meg kell adnunk az adatainkat, majd nyilatkoznunk kell, hogy a kedvezményezett megkaphatja azokat, vagy nem. A lap alsó részén pedig megadhatjuk a kedvezményezett adószámát, illetve ha a második egy százalékkal is élni kívánunk, akkor a kedvezményezett egyház technikai számát. Ha nem egyháznak, hanem a nemzeti tehetségprogramnak kívánunk felajánlást tenni, akkor az ő technikai számukat kell megadnunk a lap legalsó rovatában.

Számít?

Igen. Az adóbevallások 1%-ának összege évről évre csökken. Ezért csak akkor tudjuk fenntartani a civil szervezetek számára igen fontos támogatási összeget, ha minden évben többen rendelkezünk az adónk egy százalékáról. Az SZJA-felajánlások összege évente milliárdokkal lesz kevesebb, miközben a kórházak vagy akár kisebb alapítványok szomjazzák a pénzt. Ez a támogatás az adózónak semmibe sem kerül. Ha másért nem, legalább a lelkiismeretünk megnyugtatása végett kötelező az adó 1%-ának felajánlása. Lehet, hogy pont az a pénz hiányzik valamilyen tárgyi eszközhöz vagy a működési költséghez, amelyet mi tudunk biztosítani. Tényleg csak néhány perc az egész, ingyen van, mégis rengeteg múlhat rajta.

Az adófizető állampolgárok számára nagy megkönnyebbülést hozott a 2017-es év, innentől kezdve ugyanis már nem saját maguknak kell elkészíteniük az adóbevallást, vagy amennyiben eddig könyvelőre bízták a feladatot, már nem…