A magánszemélyek és egyéni vállalkozó adózók az általuk befizetett SZJA 1+1%-áról szabadon rendelkezhetnek.
A kilencvenes évek második felében bevezetett szabályozás szerint az SZJA-nk 1%-át felajánlhatjuk egy szabadon választott civil szervezetnek, illetve másik 1%-ot egy szabadon választhatott egyháznak.
A civil szervezetek száma 1996 óta nőtt, az egyházaké viszont jelentősen csökkent. A civil szervezeteket és a vallási közösségeket (nem minden esetben beszélhetünk egyházról: a buddhisták, muzulmánok nem alkotnak egyházat) folyamatosan figyeli az állam, ezért nem kell attól tartanunk, hogy a felajánlott 1+1% bizniszegyházhoz vagy csupán nevében létező civil szervezethez kerül.
A folyamatos jelentési kötelesség azt jelenti, hogy az adóhatóság által kiutalt 1% felhasználásáról a támogatott szervezeteknek éves beszámolót kell készíteniük. A felajánlások ráadásul nem költhetők tetszőlegesen bármire, a törvény rendelkezése szerint csak bizonyos részük fordítható például működési költségre stb.
A 90-es évek végén még 200 körüli volt az adó 1%-ával támogatható “egyházak” száma, azonban ezek között olyan csoportok is voltak, amelyek kizárólag a pénzszerzés miatt jegyeztettek be magukat egyházként. Ezen egyházak között voltak baráti társaságok ugyanúgy, mint idősotthonok. Az egyházak körében végbevitt tisztogatás után már csak 30 körüli egyháznak/közösségnek ajánlható fel az adó 1%-a, és természetesen nekik is el kell számolniuk a pénzek felhasználásáról.
Nehéz általánosságban beszélni az adófelajánlásokból származó pénzekkel, mivel az összeg folyamatosan változik a SZJA-befizetések és a felajánlási hajlandóság függvényében. Mégis kijelenthetjük, hogy az oldalunkhoz hasonló tájékoztató honlapoknak és az évtizedeken át formált közgondolkodás megváltozásának köszönhetően az adófelajánlások összege jelentős értékre rúg.
Ez részint abból is következik, hogy a kezdeti alacsony számokhoz képest sokkal többen ajánlják fel az adójukat nonprofit célokra, részint pedig a gazdasági növekedés miatt a 90-es évekhez képest jelentősebb összeget fizetünk be SZJA-ként a költségvetésbe.
Sajnos soha nem fogjuk elérni azt, hogy minden egyes állampolgár felajánlja az SZJA-ja 1%-át legalább egy civil szervezetnek – ha már egyházhoz nem kötődik, és nem kívánja támogatni egyiket sem. Azonban fontos lenne, hogy az adónkból minél nagyobb összeggel támogassuk a civileket (és beállítódástól függően a nem kevés karitatív vagy egyéb munkát végző egyházakat is). Ez nekünk semmibe sem kerül, a rendelkező nyilatkozat kitöltése pedig az adószám és az egyházi technikai szám kikeresésével sem vesz igénybe 5 percnél többet.
Miközben ezen az öt percen százmilliók, sőt milliárdok sorsa múlik – és ezzel együtt emberek jövője olyan intézményekben, amelyeknek szüksége van az adónk 1%-ára. Ebben a rovatban olyan híreket közlünk, amelyek az adó 1+1%-ával kapcsolatosak, hogy rendszeres időközönként emlékeztessünk mindenkit: néhány mozdulattal hatalmas segítséget nyújthat az igazán rászorulóknak.